A blog és a szerző

Ki vagyok én?

A nevem Judit. Az irodalomhoz már egészen kisgyerekkorom óta közöm van, regényeket, novellákat, verseket írok. Néhány novellám és valamivel több versem jelent meg eddig nyilvánosan (vagy pályázatok eredményeként vagy különböző publikációk keretein belül), de célom egy nap regényt, illetve egyéb műveimből álló teljes kötetet is publikálni.

2019-ben a Szárnypróbálgatók 2019. című irodalmi pályázat líra kategóriájában arany oklevelet nyertem.

Érdekel a nyelvészet is: az ELTE BTK hallgatója voltam, alapszakon magyar (tehát egyaránt irodalom és nyelvészet) tanulmányokat folytattam, és szerkesztői ismereteket is tanultam, mesterszakon már minimális irodalom mellett nyelvészetre szakosodtam. A nyelvészettel kapcsolatban is vannak távlati terveim, illetve publikáltam tanulmányokat a témában, de ezek nem kapcsolódnak a bloghoz.

Voltam gyakornokként szerkesztő-újságíró: egy évig dolgoztam például lakberendezési és női magazinoknak. Írtam, fordítottam, szerkesztettem és korrektúráztam cikkeket, készítettem interjúkat színészekkel, lakberendezőkkel, orvosokkal, pszichológusokkal. Korábban évekig a felonline.hu olvasószerkesztője voltam, majd egy ideig az olvasószerkesztői/korrektori csapat vezetője. Végeztem egyetemi gyakorlatot az MTA BTK Történettudományi Kutatóintézetében és könyvkiadóban is (e-bookot és tanulmányokat vagy azok részleteit korrektúráztam). Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében vagyok tudományos segédmunkatárs, ahol A magyar nyelv nagyszótárának írásában közreműködöm.

Mi ez a blog?

Már gimnazista éveim vége felé elkezdtem blogot írni, akkor még álnéven indítottam egyet. Szintén az írásról, a művészetről osztottam meg bejegyzéseket, tippeket adtam különböző kérdésekben a tájleírástól a dialógusokig. Ki is alakult egy pár száz főből álló olvasói táborom, de egy idő után felhagytam a blogolással.

A kezdeti cikkeket felnőtt fejjel némileg komolytalannak éreztem, és úgy gondoltam, az egész blog egy kis rendszerezésre, a stílus pedig megkomolyodásra szorul, így aztán az egészet újrakezdtem. Azon kívül a fiktív néven való internetes jelenlét is kezdett számomra céltalannak tűnni. Ezt az új felületet kevésbé konkrét, inkább elvontabb bejegyzések tárhelyének szánom, kevesebb gyakorlati tippel és több eszmefuttatással az irodalomról, az írói létről, az írásról és minden hasonlóról.

Miről olvashatsz itt?

Az én szubjektív véleményemről, tehát semmi sincs kőbe vésve, és nem is biztos, hogy minden olvasóm mindennel egyetért Szeretettel várom hát a kommenteket, amelyekben leírjátok, ti mit gondoltok az adott témákról.

Az előzményként működtetett blogról átemelek ide egyes, megítélésem szerint jobban sikerült bejegyzéseket, így a korábbi olvasók számára ezek ismerősek lehetnek. Semmi nem lesz azonban szó szerint ugyanaz, mindent átdolgozok. És természetesen a blog gerincét új bejegyzések adják.

Várhatóan sokszor idézek majd különféle személyektől, de ez csak annyit jelent, hogy az adott gondolat tetszik. Nem biztos, hogy magát az illetőt jó írónak tartom, vagy akár olvastam tőle bármit, vagy egyáltalán szimpatikus, sőt, az sem garantált, hogy az illető egyáltalán író.

Nem vagyok az a fajta blogger, aki elhatározza, pláne megígéri, hogy hetente vagy havonta mindig új poszttal jelentkezik (aztán mentegetőzik, hogy miért nem tette). Többet adok a tartalmas bejegyzésekre, mint a rendszerességre, így az olvasóknak időnként türelmesnek kell lenniük. Mindazonáltal köszönöm, ha az írásaimat olvassátok.

 

Fényképekként kizárólag ingyenes stockfotókat használok. 

 

Reklámok