“Találd meg a stílusod” – Egy rossz tanács

Ha beírod a Google-be, főleg angolul, hogy találd meg az írói stílusod (például find your own writing style), megszámlálhatatlanul sok találatot fogsz kapni. A keresőmotor saját állítása szerint 584 milliót! Nincs olyan írással foglalkozó blog vagy honlap, amin ne lenne egy ilyen témájú cikk. Pedig szerintem ez egy rossz tanács, ami többet árt, mint használ.

Én úgy veszem észre, hogy a rossz írók általában ugyanolyanok: klisékről írnak klisés megfogalmazásokkal, és a karakterek cselekszenek nem logikusan, vagy nincs is elég alaposan végiggondolva az egész: a történet, a motivációk és hogy mi minden van egy ember körül, mi minden és ki mindenki hat rá. A valóságban eleve több ismerősünk, barátunk, benyomásunk és hatásunk van, mint a legtöbb karakternek.

A jó írók azonban inkább különböznek, mármint egymástól is. Nem egyféleképpen jók. Ők már sajátosan fogalmaznak, és ha nem is tetszik mindenkinek ez vagy az a történet, látszik, hogy van benne munka. De kétlem, hogy ezek a szerzők valaha tudatosan keresték volna a stílusukat. Vagy ha keresték is, kétlem, hogy akkor találták meg. Már a megtalál kifejezés is furcsa, inkább a kialakul szót kellene használni.

pexels-photo-935785

Mi is a stílus?

Ha az ember elolvas pár ilyen témájú cikket, azt fogja találni, hogy a saját hang azért fontos, hogy az adott szerző kiemelkedjen a tömegből, valamint hogy ez váljon a védjegyévé. Csakhogy szerintem ez nem így működik. Azok az alkotók, akiknek saját, érdekes stílusuk van, legyenek írók, zenészek, festők, szobrászok, nem azért  egyediek, mert rátaláltak az egyéniségükre, és onnantól kezdve úgy alkottak, keddről szerdára. A stílust az alkotó látásmódja, szemlélete hozza magával. Adott tehát egy szerző, aki felismeri, hogyan lehetne legjobban bemutatni egy témát egy témát, ami foglalkoztatja –, és ennek akár a nyelvtant, a mondatszerkezeteket is alárendeli. Előbb van a gondolat, a világlátás, vagy az adott téma, amit az illető szeretne megmutatni másoknak is, de minimum ezzel egyszerre jön létre, sosem előbb születik meg a stílus.

Ráadásul nem minden író ír ugyanúgy az összes regényében. Daniel Kehlmann A világ fölmérésében például egyes szám harmadik személybe oltja a párbeszédeket. De ezt nem teszi például az Én és Kaminskiban, még ha időnként szintén felbukkan ott is egy-egy ilyen sor.

Azt, hogy mi valaki stílusa nagyon nehezen lehet meghatározni, én nem is vállalkozom rá. Talán felismerhetőségként lehetne definiálni. Ilyen értelemben stílus az, hogy léteznek zenészek, aki karrierjük során adtak már ki country, hard rock, pop rock és klasszikus rock lemezeket is, mégis mindben van valami, amitől nem kevered őket össze egyik country, rock- vagy popzenésszel sem. (Ez általában a hosszú életművekre igaz, már csak ezért sem kell görcsösen keresni ezt a legelső alkotásodnál.) Nem kell persze ennyire szerteágazó tevékenységeket végeznie senkinek, de úgy gondolom, ez egy szemléletes példája annak, miről is van szó.

Azon kívül a stílus, legyen szó öltözködésről, beszédről, írásról vagy bármiről, sok esetben nem csak az, amit az ember tesz, hanem az is, amit nem tesz: amit sosem venne fel, amit sosem hallasz az ő szájából, ami nincs a regényeiben (például a szereplők külsejének leírása).

sparrows-2763553_1920

Miért félrevezető azt tanácsolni, hogy keresd a saját hangod?

Nem láttam még senkit, akinek ez így sikerült volna. Szerintem bárki, aki ezzel megpróbálkozik, csak azt éri el, hogy rágörcsöl a témára, és az írásában, amivel szemben egyébként is olyan kritikus, valami még fennköltebbet fog keresni, valami még mélyebbet, még művészibbet ráadásul mindezt már az első változatban , aztán végül az egészből nem lesz semmi. Lehet, hogy egy értékesnek ígérkező alkotását dobja ki az ablakon, mert nem volt meg benne valami, amit amúgy sem saját magáról szokott felismerni az ember. Eleve, miről szeretnéd felismerni? Mit szeretnél látni? Erre a kérdésre vajon tud válaszolni az, aki a stílusát keresi?

“Even in literature and art, no man who bothers about originality will be ever original: whereas if you simply try to tell the truth (without caring twopence how often it has been told before) you will, nine times out of ten, become original without ever having noticed it.”
/C. S. Lewis/

(Vagyis C. S. Lewis szerint: akár az irodalomban akár más művészetben senki nem lesz eredeti, aki az eredetiségen aggódik: azonban, ha egyszerűen csak megpróbálod az igazat mondani anélkül, hogy érdekelne, hányszor beszéltek már előtted ugyanerről, akkor tízből kilenc alkalommal eredeti leszel anélkül, hogy észrevennéd.)

Egy szerző esetében általában meghatározó a külvilág, a történelmi kor, amiben él. Még ha nem is érzed így, biztos, hogy másként írsz, mint az ókori görögök vagy valamilyen ötszáz éve halott szerző. Másként gondolkodnak a karaktereid, és más elvek mentén formálódnak a negatív és pozitív szereplők. És az is biztos, hogy hasonlóan írsz, mint a kortársaid, legalábbis nagy távlatokat nézve (például hogy mi foglalkoztatja a mai kor emberét). Ha valaha befutott, ismert író vagy költő leszel, elsőként egy dolgot fog rólad megállapítani az utókor: hogy beillettél-e az adott korszak alkotói közé, és a tankönyvben be lehet-e tenni téged a klasszicizmus, romantika stb. címszavak alá, vagy külön kis keretes részbe kerülsz, mert azt mondják, te eltértél az akkoriban meghatározó nagy stílusirányzattól. Ennél sokkal többre igazából nem számíthatsz. Ezen belül persze, ha jó vagy, rendelkezel egy egyedi, felismerhető írásmóddal, valamivel, amitől Ady Endre nem József Attila és amitől Petőfi Sándor nem Arany János.

De ez abból ered, hogy sokat olvasol, sokat írsz, és olvasóként is feltűnik, mi az, ami tetszik neked más íróknál, mit alkalmazol magad is szívesen a történeteidben és mi az, amit inkább elkerülsz. Olvasol, írsz és általában úgy csinálod a dolgokat, ahogy neked tetszik. (Ettől még persze többször át fogod dolgozni az írásaidat, megfogadod mások tanácsát, de mindig lesz valamilyen szemléleted, ami szerint igyekszel majd átdolgozni az a műveket.)

Saját magammal kapcsolatban én például a következőket vettem észre. Hosszú mondatokat írok. A rövid mondatok hangsúlyosabbá teszik a mondanivalót, de szerintem sokkal többen és többször használják ezt a stilisztikai eszközt, mint ahányszor indokolt, vagy mint ahány embernek van valami mondanivalója vele. Az ilyen erőltetetten nagyot mondó írásmód (“Ez most fontos. Tényleg. Mert én azt mondtam. Ez. A. Legfontosabb.”) szerintem nem hatásos én inkább találom kifejezetten röhejesnek. De ettől még az embernek észre kell vennie a hibákat: sokszor kell utólag elfeleznem a túl hosszú mondataimat. De csak elfelezem őket, nem felaprítom. Ezen kívül kedvelem azt, amikor a narráció összekeveredik a szereplő gondolataival. Szeretem az E/3. írásmódot, és bár nem tudom megmondani, miért, de még olvasóként sem kedvelem az E/1.-et, csak nagyon indokolt esetben (például szó szerint az adott szereplő írja a könyvet). Nem szeretem azt se, ha a narrátor hirtelen kiszól az olvasónak, mint a régi Dumas-regényekben (például: “legutóbb ott hagytuk el szereplőinket, hogy…”), én inkább el akarom felejteni, hogy egy fiktív történetet olvasok, amit valaki éppen mesél nekem. Mindez persze az én ízlésem, nem valami általános értékrend.

De ezeket a dolgokat sosem kerestem, soha nem törekedtem rájuk. Olvasóként is ezek tetszettek, és íróként is egyre inkább így írtam. Régebben voltak E/1.-ben megírt regényeim (gyerekkori próbálkozások), de egyre inkább elhagytam ezeket. Őszintén szólva nem emlékszem rá, hogy ezeket a stílusjegyeket tudatosan vettem volna föl. Nem hiszem azt se, hogy bárki más tudatosan veszi föl őket. Jobban mondva tudatos a döntés olyan értelemben, hogy az illető egyrészt felismeri a saját hibáit, és a neki tetsző határon belül megpróbálja kiküszöbölni őket, másrészt hogy mindenki annak legjobb verziójában próbál írni, ahogy neki magának az szimpatikus. Az írásod jó esetben változik, fejlődik, főleg, ha gyerekként kezded. De te magad ezt nem fogod észrevenni, legfeljebb csak utólag, a stílusjegyeink pedig nem teremnek a bokorban.

pexels-photo-935787

Néhány rossz tanács a teljesség igénye nélkül

Szemezgetve egy kicsit az ilyen témájú (többnyire külföldi) blogbejegyzésekből, a következőket fogjátok igen gyakran találni.

Döntsd el, kinek írsz.

Ez miért ne változhatna akár könyvenként? Van, aki elképzel egy adott személyt, és neki szán minden regényt. Vagy egy igazit. És ez az igazi személy rendelkezhet igen széles látókörrel is. Van, aki csak megszabja, hogy most éppen gyerekkönyvet ír-e. Van, aki meg csak papírra veti a fejében formálódó történetet, és azt mondja, hogy annak írja, akinek olyan az ízlése, mint az övé. Nem hiszem, hogy bármelyikkel gond lenne, vagy hogy ne működhetne mind, de az az egyéntől függ, kinek melyik válik be, hiába tanácsol mást egy blog. Igazából ennek több köze van a könyvkiadókhoz meg ahhoz, hogy a boltban melyik polcra fogják feltenni a művedet. A fenti, zenés analógia esetében, ezzel a célközönség dologgal még csak annyit tudsz magadról, hogy rockzenész vagy, nem pedig rapper: igazából sokat ezzel még nem árultál el magadról.

(A kinek írsz kérdéskör megérne egy önálló bejegyzést. Szerintem a szerzők inkább maguknak tesznek jót vele, ha egy fiktív személynek írnak, mert addig sem gondolkodnak rajta, hogy a szomszéd néni mit szól majd hozzá. De ez inkább motivációs technika, hogy az embernek ne menjen az életkedve is.)

Imitáld a kedvenceidet.

Ezt a tanácsot igen gyakran látom, de nem igazán értem. Szerintem mindenki, főleg aki éppen csak elkezdett egy adott művészeti ágban alkotni, ösztönösen ezt teszi. Aki zenész szeretne lenni, a kedvenc gitárosát tekinti példaképnek, aki filmet szeretne rendezni, arra szintén az általa kedvelt nagyok lesznek hatással, ugyanígy a festőkkel táncosokkal. Soha senkire nem hatott még olyasvalaki, aki szerinte egy kontár volt. Nem értem, miért kell még pluszban buzdítani az embereket, hogy kövessék a kedvenceiket, hiszen semmi mást nem tesznek, amikor először belecsöppennek az alkotásba (kiváltképp gyerekként), mint hogy először kipróbálják, tudnak-e olyat csinálni, mint a kedvenceik. A többi csak utána jön.

Légy hű önmagadhoz.

Ez a nesze semmi, fogd meg jól jellegű tanács valakinek, akit a clickbait címben beetetünk azzal, hogy a cikkünket elolvasva megmondjuk, hogyan találhatja meg önmagát. Utána ugyanebben a cikkben azt mondjuk neki, legyen önmaga. Oravecz Coelho.

Tűnj ki a hangoddal.

Ebben két hazugság van. Egyrészt egyáltalán nem garantált, hogy tömegek fognak téged észrevenni, csak mert egyedi a stílusod és nagyszerű alkotó vagy, olyan, amilyet még nem hordott a hátán a föld. Értem én, hogy a rengeteg könyv között valahogy egyedinek kell lenni, de egyáltalán senki sem biztosítja, hogy tényleg rád találnak majd az emberek, csak mert sajátos vagy. Főleg a saját történelmi korodban (lásd fönt). Az is lehet, hogy ismeretlenül halsz meg, mint Kafka. A többséggel ez történik. Író az, aki akkor is ír, ha ez így van, még ha nyilván szívesebben lenne is milliomos.

A másik hazugság, hogy ettől leszel művész. Mint azt már fönt is említettem, az írók azért írnak, mert van nekik miről. Mert van mondanivalójuk, mert valamit észrevettek, amit el akarnak mesélni. A mondanivaló nagyon sokat segít abban, hogyan mondjuk el azt. Anélkül viszont elég nehéz. Ha csak azért keresed a stílusod, mert ki akarsz tűnni, olyan vagy, mint a tinédzserek, akik nem azért alapítanak rockbandát, hogy zenészek, hanem hogy sztárok legyenek. Hidd el, nagyságrendekkel könnyebb jól írni, ha van miről. És maga a témaválasztás is egyedivé teszi az embert: milyen dolgok tűnnek fel a világból, mi érdekel és mit tartasz megírásra érdemesnek.

“You don’t write because you want to say something, you write because you have something to say.”
/F. Scott Fitzgerald/

Azaz, Fitzgerald szerint nem azért írsz, mert mondani akarsz valamit, hanem mert van mondanivalód.

Használd minden érzékszerved a leírásokhoz; kerüld a kliséket; írj rendszeresen; ne csak mondj, mutass is (azaz ne csak jellemezd a szereplők viszonyát, valóban legyen is olyan) stb.

Igen, ezek jó tanácsok, de kissé olyanok, mintha a világ összes kreatív írás tippje közül ollózták volna össze őket, tulajdonképpen alapvető tanácsok bárkinek, aki egyáltalán írni szeretne valamit. A stílushoz a legtöbb köze talán a klisék kerülésének van, de erre is igaz, hogy bármennyire is jogos elvárás, mindenki ezt a tippet kapja. Ha betartod, még nem lettél feltűnően egyedi, csak egy a sok jó író közül. De az tény, hogy ez már egy lépés afelé, hiszen ha nem kliséket használsz, rá vagy kényszerülve, hogy bizony azt írd, amit te magad ténylegesen írnál. Ez pedig jó.

abstract-art-background-1098991

Hogyan alakítsd ki ténylegesen a saját stílusod?

Amikor írsz, ne várd, hogy a stílusod ott várakozzon rád az 57. oldalon. Ha olvasol, ne azért tedd, hogy ész nélkül átvegyél mindent (így lesznek a klisék), hanem hogy a saját képedre formáld a dolgokat, alkoss véleményt arról, ami tetszik. De ne gebedj bele. Aki író vagy költő szeretne lenni, valószínűleg már eleve ezt teszi olvasáskor.

Sokaknak szerintem igenis van stílusuk, egyszerűen csak nem merik leírni, amit gondolnak. Ennek sok oka lehet a megfelelési kényszertől a megosztó témaválasztásig. Versek esetén pedig sokszor az okozza, hogy még azok is, akik szívesen alkotnak költőként, utoljára iskolában olvastak lírai alkotást, akkor is a szöveggyűjtemény klasszikusait. Nagyon sokan hiszik, hogy az íróknak, pláne a költőknek, régiesen kell fogalmazniuk. A régi költők azért írtak régiesen, mert… hát, mert régiek voltak. Arany János korában az éppen akkor felavatott híd vagy az omnibusz, a városiasodás vagy Szendrey Júlia újraházasodása (lásd.: A honvéd özvegye című balladát) baromira aktuális volt, nem pedig klasszikus téma. A nyelvezetre ugyanez igaz. Akinek ebben vannak hiányosságai, az jó, ha elkezd kortársakat olvasni. Nem azért, mert kötelező úgy írni, ahogy a többiek teszik a XXI. században. Velük sem kell egyetérteni. Csak hogy lássa, hogy egyáltalán mennyiféleképpen lehet és szabad írni.

Viszont ne írj, csak mert a haverod is ír. Ne kérdezd meg a Gyakori Kérdések fórumon, hogy “Szerintetek miről írjak könyvet, és legyen-e benne szuperkém?”. Ne írj azért, mert az utolsó egyetemi éveidből maradt még egy spirálfüzeted, és nem akarod kidobni. Ne írj azért, mert most éppen van egy népszerű téma, és te se akarsz kimaradni. Ne írj azért, mert a lány/fiú, aki tetszik, de két hét múlva már nem is vele találkozgatsz, kedveli az irodalmat. Ne írj azért, mert valaha te kaptál ötöst mondatelemzésre az iskolában. Ne írj azért, mert Rowling is meggazdagodott. Ne írj azért, mert elment a wifi. Vagy legalábbis ezekben az esetekben ne komolyan, csak szórakozásból, önfejlesztésből stb., ami amúgy szép tevékenység.

Azért írj, mert van valami történeted vagy mondanivalód, mert valami eszedbe jutott, vagy mert pl. láttál/olvastál egy filmet/könyvet, és nem értesz egyet a karakterábrázolással, és ez megihletett: most aztán majd leírod, hogy lett volna ez rendesen. Vagy van egy jó családi történeted, de egy igazi, ami foglalkoztat, nem csak egy, ami jobb híján megírható. Legyen egy sztori, egy versötlet, egy tulajdonság, egy élethelyzet, egy “vajon hogy juthat el valaki idáig?” egy “vajon mi lenne akkor, ha…?” gondolat. Persze ettől még kell majd döntéseket hoznod, például arról, ki lesz a narrátor, vagy hogy akarod ezt az egészet felépíteni. Nyilván kell dolgozni vele. De hidd el, sokkal könnyebb lesz ezekről dönteni, ha tudod, hogy mit szeretnél mondani. És ha mégse találtad el elsőre, félúton is meg lehet változtatni bármit. A lényeg pusztán annyi, hogy mindent okkal változtass meg: mert szerinted úgy jobb, kifejezőbb stb. Ne azért, mert milyen király lenne már, ha te így írnál.

Ha csak ennyit csinálsz, és semmi mást, egy idő után az emberek azonosítani tudják a te írásmódodat anélkül, hogy ezért te különösebben bármi egyebet tennél, mint azt, hogy megpróbálsz jól írni, minőségi alkotást letenni az asztalra úgy, ahogy az neked tetszik.

“Ne akarjunk mások lenni, csak legyünk jók. Jónak lenni, az már eléggé más.”
/ismeretlen/

Egyetértesz velem? Szerinted van más módja is a dolognak? Kellene szánt szándékkal keresniük a stílusukat az alkotóknak? Szívesen veszem, ha leírod a véleményed kommentben.

 

 

Reklámok

7 Replies to ““Találd meg a stílusod” – Egy rossz tanács”

  1. Most elgondolkodtam én is azon, hogy mi egyáltalán a stílus, mármint nyilván létezik, de nem hiszem, hogy „be lehetne bizonyítani”, hogy valakinek a stílusa ilyen vagy amolyan, inkább csak egy érzés. Persze azért le lehet írni valamit, hiszen egy író stílusa különböző elemekből áll (pl. valaki szeret sok jelzőt meg metaforát használni, más meg “letisztultabb/egyszerűbb” módon fogalmaz), de lehet, hogy két szerzőnél felsorolható számtalan elem, amit mindketten használnak, mégis egészen más a műveik hangulata és az olvasás során az élmény, vagyis nem ugyanaz a stílus, még ha ugyanazokból az elemekből áll is össze. Szóval ezért tényleg nehéznek tűnik a stílus megkeresése vagy megalkotása, mert hiába rakod össze az elemeket, végül lehet, hogy egészen más lesz a stílusod, mint amilyet akartál, más lesz az összhatás, mint gondolnád. Meg abban is igazad van, hogy egy embernek változhat a stílusa, akár azért is, mert megváltozik ő maga vagy változik a körülötte lévő világ meg ami érdekli őt, akár egy könyvön belül is lehetnek eltérő stílusú részek stb. Szóval ez az egész sokkal bonyolultabb és nehezebben kezelhető valójában, mint talán elsőre tűnik. Az hasznos, amit te is írtál, hogy felismerjük, ha van egy “rossz tulajdonságunk”, pl. a túl hosszú mondatok, vagy ha mások műveit olvasva figyelünk arra, mi tetszik és mi nem tetszik nekünk, hogyan írjunk ezek alapján mi. De szerintem ha egy-két fontos dologra odafigyelünk, az elég, és ez a megközelítés sokkal egyszerűbb és hatékonyabb, mint görcsölni azon, hogy megtaláljuk a csak ránk érvényes és/vagy a tökéletes stílust, vagy ha mindig csak azt próbáljuk kideríteni, hogy vajon az éppen leírt mondatnak jó-e a stílusa, mert így nemcsak sokkal nehezebb haladni magával az írással, hanem könnyen lehet, hogy pont azért lesz hamis, mert nem azt írod, amit valóban szeretnél vagy ami a történethez valóban illene, hanem ami szerinted a megfelelő stílus lenne… és ez már nemcsak haszontalan, hanem akár káros is lehet. (Amúgy nagyon tetszenek a képek is, amiket választottál, nagyon jó mindegyik!)

    Kedvelés

    1. Szia!
      “Szóval ezért tényleg nehéznek tűnik a stílus megkeresése vagy megalkotása, mert hiába rakod össze az elemeket, végül lehet, hogy egészen más lesz a stílusod, mint amilyet akartál, más lesz az összhatás, mint gondolnád. ”
      Örülök, hogy ezt írtad, mert erre én nem is tértem ki, vagy legalábbis nem ilyen konkrétan, és nagyon igazad van.
      Örülök, hogy hasznosnak tartod az írást. 🙂
      Igen, ha az ember erre rágörcsöl, az valószínűleg a legritkább esetben sül el jól.
      A képek a Pexels és más stockfotóoldalakról vannak. 🙂

      Kedvelés

  2. Nagyon tudok azonosulni a témához való hozzáállásoddal. Én úgy gondolom, hogy nem az eredetiséget kell keresni, hanem őszintén magadat adni az élet minden területén és akkor leszel eredeti. Aki nem a szívéből ír, azon szerintem érződik. Vannak tökéletes munkák, amiket ha elolvasol, nem találsz benne hibát, mégis hiányzik valami… szerintem pont ez. Nem kell túl gondolni, csak legyen az ember őszinte magához és hű a saját belső indíttatásához, ez meg fog jelenni a műveiben, legyen az írás, éneklés, festés… bármi. 🙂

    Kedvelik 1 személy

    1. Szia Dóri!
      Nagyon örülök, hogy sokan vannak az én pártomon, mert elég sok kreatív írással foglalkozóblog külön bejegyzéseket nyit ennek a témának, és – mint azt fen tis olvashattad – szerintem több kárt okoznak vele, mint hasznot. Én is úgy gondolom, ahogy te. Röviden sikerült megfogalmaznod azt, amit én csak hosszan tudtam leírni. 🙂 Nem láttalak még a blogon, remélem, még visszajössz olvasni. 😉

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s